Műlencse beültetés utáni teendők: ezekre érdemes figyelned

Egy bizonyos kor után azt vehetjük észre, hogy hirtelen túl rövid lett a karunk ahhoz, hogy elolvassuk az újságot, az olvasószemüveget pedig nem mindig tartjuk magunknál. Ha már sem közelre, sem távolra nem jó a látásunk, akkor ajánlott elgondolkodnunk egy látásjavító műlencse beültetésen. Több mindenre is kell figyelni a látásjavító műlencse műtét után. Ezzel mindenképpen számolnunk kell, mint bármilyen más operáció esetében. A műtött személynek a beavatkozást követően enyhe diszkomfort érzése lehet, könnyezhet, illetve fényérzékenység is előfordulhat.látásjavító műlencse műtét

Azonban 1-2 nap leforgása alatt javarészt megszűnnek a panaszok. Mindennapos tevékenységeit nyugodtan végezheti, azonban tanácsos tartózkodnia a gyakori hajolástól és nehéz tárgyak emelésétől. Mindazonáltal érdemes tudni, hogy műlencse beültetés után a látásélesség kialakulása és véglegesedése akár több hetet is igénybe vehet. Viszont már a beavatkozás másnapján is lényegesen színgazdagabban, élesebben lát a páciens, tehát azonnali eredménye is van. Read More

Egy népszerű hasplasztika sebész tájékoztatója a műtétről

Terhesség vagy fogyás következtében, a has tájékán megnyúlt bőr nem minden esetben húzódik vissza, felvesz egy laza, lógós állapotot, ami esztétikailag meglehetősen negatív látványt nyújt. Vannak, akik ebbe beletörődnek, mások plasztikai műtéten gondolkodnak és magas tudású sebészt keresnek. Sokan fordultak már Dr. Falus György hasplasztika sebészhez.

Dr. Falus György hasplasztika sebész

Az említett problémát a mai modern orvostudomány célzottan tudja kezelni, szépen alakítható a megereszkedett, úgynevezett kötényhas, illetve az esetleges zsírfelhalmozódások. Mindenképpen érdemes megoldani a gondot, mert például szélsőséges esetben a megereszkedett bőr alatti területek izzadása, gombásodása és gyulladása is bekövetkezhet. Ráadásul a nagy súly hátfájdalmat is előidézhet. Hasplasztika során, a műtő orvos a laza hasfali bőrt az alatta elhelyezkedő zsírral együtt eltávolítja, ily módon visszaállítja a hasfal bőrének feszességét. A beavatkozás előtt szükséges néhány vizsgálatot elvégezni, ez a laborvizsgálat, EKG, mellkasröntgen, tüdőszűrés. Read More

Mi a kollagén titka?

Mindenekelőtt azt kell megemlíteni, hogy egy olyan komplex fehérje, ami 19 féle aminosavat tartalmaz. A kollagén lényeges szerepet tölt be az öregedési folyamatok lassításában. A bőr egyik legfontosabb alkotóeleme. Megfelelő táplálkozással fokozható a termelődése.

kollagén

Kollagén

Ez azért fontos, mert az idő múlásával jelentős mértékben csökken a szintje. Ilyenkor a bőr megereszkedik, veszít rugalmasságából és megjelennek a ráncok. A napjainkban gyártott készítmények olyan hatóanyagokat tartalmaznak, amelyekkel az imént említett problémák kezelhetőek. Read More

dd step kislány cipő

DD Step kislány cipők – kényelem minden lépésnél

Minden szülő előbb-utóbb szembesül egy jelentős döntéssel, ami a mindennapokhoz ideális gyermek lábbeli beszerzését jelenti. Ezernyi kérdés merül fel ilyenkor. A tépőzáras vagy a fűzős DD Step kislány cipő a jobb?

Magas vagy alacsony felsőrésszel rendelkező modell az ideális? Szeretnénk megnyugtatni minden érintett szülőt. Amikor DD Step kislány cipőt választ a gyermekének, elég, ha a következő 4 pont alapján dönt: a cipő anyaga, a megfelelő méret, ami a kisgyermek lábához illeszkedik, a konstrukció és a stílus. Read More

A Cluedo társasjáték tökéletes fejtörő

A közös időtöltés minden családban felkapott. A Cluedo társasjáték igazi klasszikus, amiben a játékosok egy rejtélyes gyilkosság megoldására törekednek, nyomokat gyűjtve és deduktív érveléssel azonosítva a gyilkost, a fegyvert és a bűntény helyszínét.

cluedo társasjáték

Cluedo társasjáték

A játékban a játékosok egy kastélyt ábrázoló táblán mozognak, nyomokat gyűjtenek és találgatnak a gyilkos kilétére vonatkozóan. A játékosoknak korlátozott számú körük van az információgyűjtésre és a találgatásokra. Az első játékos, aki helyesen megoldja a rejtélyt, megnyeri a játékot. Read More

Milyen egy minőségi műanyag ablak márka?

Az ablakvásárlás hosszú távú befektetés, ezért nem érdemes silány minőséget választani. A PVC-ből készült VEKA nyílászárok nagyon biztonságosak és megfelelő karbantartással, hosszú évekig megőrzik eredeti állapotukat. Egy minőségi műanyag ablak márka többféle elvárásnak is meg tud felelni. A csúcstechnológiával készült vasalatok és a többkamrás üvegek védelmet nyújtanak a betörőkkel szemben.minőségi műanyag ablak

Békésen aludhat vagy nyugodtan kirándulhat mert az otthona biztonságban van. A másik fontos tényező, hogy ezek az ablakok nagyon jól szigetelnek, nincs hőveszteség és a lakásban megfelelő hőmérsékletet biztosít, ezáltal a villanyszámla is alacsonyabb lesz. Ugyanakkor, hangszigetelés szempontjából is hatékony, hiszen kizárja a külső zajokat, mint például az autók dudálását, a kiabálást és egyéb zavaró hangokat, ezáltal a pihenés is sokkal nyugodtabb. A többéves tapasztalattal és szakmai felkészültséggel rendelkező csapat képes bármilyen modellt és formavilágot megtervezni, kivitelezni. Read More

spray festékek

A spray festékek egyszerűen használhatóak

A termékeket elsősorban azért választják az emberek, mert egyszerűen és gyorsan lehet velük dolgozni. A spray festékek garantálják az esztétikus eredményt, amennyiben megfelelően használja azokat. Sokkal egyenletesebb felület hozható létre általuk, mintha ecsettel pingálna.

Nem kell a kevergetéssel, az ecset kiválasztásával és kitakarításával foglalkoznia. Ha szabadtéren szeretne dolgozni, akkor azt mindenképp szélcsendes időben tegye! Zárt helyiség esetén biztosítani kell a megfelelő szellőzést. Read More

konjac liszt

Konjac liszt – az új must-have alapanyag

Hihetetlen, hogy az emberek mi mindenben hajlandóak hinni, különösen, ha a fogyásról van szó. Nem számít, hány „varázspirula” jött és ment, a remény örökké él, hogy a következő csodával határos módon leolvasztja a zsírt anélkül, hogy a kalóriákra vagy az energiafelhasználásra figyelnénk.

A legújabb csoda, ami egy újabb áttörést jelent a súlyvesztésben, a konjac liszt. Számos fogyókúrás tabletta is készült már, ami ezen az összetevőn alapul. Read More

pre workout

Mire jó a Pre Workout?

Edzeni kéne, de éppen a motiváció hiányzik? A mozgás helyett inkább a kanapén lazulnánk egy kicsit? Nos, ha hiányzik a plusz energia, akkor a Pre Workout készítmény meghozza a kedvet és az erőt is az edzéshez.

Mindnyájan tapasztaltuk már azt, hogy reggel még egészen biztosak voltunk abban, miszerint délután végigizzadunk egy kiadós edzést, de ez a kedv pont a tettek előtt hagy alább. Ez nem feltétlenül jelent lustaságot, hiszen például egy stresszes munkanap után valahol természetes a fáradtság. Read More

ékszertartó doboz

Az ékszertartó doboz rendkívül hasznos

Egy nagyon praktikus és esztétikus kialakítású kiegészítőről van szó, amire minden hölgynek szüksége van. Az ékszertartó doboz kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a kedvenc csecsebecséit megfelelően tudja tárolni.

Egy és több rekesszel bíró kivitelben egyaránt beszerezhető, szóval mindenki kedvére válogathat. Hatalmas a kínálat, szóval biztosan nem fog üres kézzel távozni. Nemcsak formavilágban, hanem színben, felépítésben és mintázatban is változatosak az árucikkek. Read More